3.3 A megbánás

Ebben a hívőnek sok előnye van a nem hívővel szemben. George Best önéletrajzában: A jó, a rossz, és a pezsgő c. művében beszámol a küzdelméről az alkohollal, gyakran emeli ki, hogy a gazdagság és hírnév ellenére, vagy esetleg éppen ezért, nem volt igazán indítéka, hogy felhagyjon ivási szokásaival. A motiváció ilyen hiánya az, amely megakadályozza az embereket, hogy abbahagyják az ivást. De az utolsó ivásuk következményeitől való félelműk rövid időre hathat egyes alkoholistákra. Számunkra a motiváció nem önző - mert mi egy boldogabb családi életet, gazdasági körülményeket - de ezzel kapcsolatban van kötelezettségünk Istennel szemben is. Fel kell, hogy ismerjük, hogy az alkoholizmus bűn. Nem Isten akarata szerint való. Lehet, hogy betegségként határozhatjuk meg lelki, vagy pszichológiai terminusokkal, lehet, hogy jobban érthetően mutat utat egyesek életében, de ettől függetlenül bűn. És szeretjük Istent, mert Ő úgy szeretett bennünket, hogy mi azt soha sem foghatjuk fel, noha végtelen idők óta vár ránk. Ezért úgy akarunk élni, ahogy Ő szeretné, mi szeretnénk Királyságában lenni már most. Igazából azt keressük, hogy olyanok legyünk, mint az az Egy, aki a végsőkig szeretett bennünket, aki letette életét értünk, barátaiért. Az alkoholista hívő számára ez azt jelenti, hogy felhagy az ivással. Jézushoz akarunk hasonlítani, úgy élni, és úgy érteni, mint ahogy Ő tette és Teszi.

A “részegesek ... nem fogják örökölni Isten országát" (1Kor. 6.10), és (Gal:5:21) is ezt mondja. Jelenti-e ez azt, hogy egyetlen alkoholista, aki nem bír felhagyni az ivással, sem lesz ott? Nem. Akkor milyen alapon lesznek ott? Azért mert megbánják! Olyan lelki állapotban vannak, hogy újból és újból hátat fordítanak a múltnak. Könnyű az alkoholistákra mutogatni. Az ő bűnük nyilvánvaló és az elítélés is. De sajnos mi mindannyian megrögzött bűnösök vagyunk. Bűnt cselekszünk, megbánjuk, és ismét bűnt cselekszünk. Mi kétségbe esünk. Utáljuk a bűnt. Pál szavain csüngünk (Róm 7:15-25), és vigasztalódunk, hogy ezek mi vagyunk. És tovább olvasva a 8. fejezetben láthatjuk annak az új életnek a szellemét, amiben Jézus megszabadított a bennünk lévő elkerülhetetlen bűn törvényétől. Később csodálkozunk ismételt bűneinken. És csüngünk a kegyelmen, és valóban, teljes szívből gyűlöljük a bűnt, amit elkövettünk, és meghaladni akarjuk lelkesen. A jövőbe a megváltás és a Királyság örömének reményével nézünk. És lépésről lépésre, sikerül változnunk. Ez az, amit Isten az alkoholista testvérektől minimálisan kér. Azok, akik alkoholistákkal élnek, ugyanolyanok a tulajdonságaik, a hajlam, ami mindannyiunk sajátja - hogy mások nyilvánvaló bűneit felnagyítva, önelégültek legyünk saját kevésbé nyilvánvaló bűneivel, amelyek ezzel együtt ugyan olyan megrögzöttek. Meg kell értenünk önigazoló tendenciáinkat, jegyezzük le és elemezzük ismétlődő bűneinket. Ismerjük fel, hogy alkoholista családtagunk nagyon érzékeny lesz minden önigazolásunkra és képmutatásunkra. A tőlünk telhető legjobb módja a szeretetnek a bibliai. A képmutató elítéléssel ezt nem lehetséges. Mutassunk rá, hogy a részegeskedés, ugyan azon a listán van, mint a bálványimádás, a viszály, a harag, az irigység, pártoskodás, tobzódás (az evésben) olyan bűnök, amelyek kizárják az embert a Királyságból (Gal:5:19-21) - és mi mindnyájan néha viszálykodók, haragvók, engedékenyek önmagunkkal szemben, irigyek, bálványimádók, kapzsiak stb. vagyunk. Jobb ezt elismerni mielőbb, hiszen köztudott, hogy az alkoholisták nagyon kritikusak az emberekkel maguk körül.

Az alkoholizmus és az időnkénti részegeskedés közötti különbség az, hogy a bűn állandóan ismétlődik, a bűnös élet részeként. De mi is (és még sokat a testvérek között) is bűnt követünk el, amelyeket minél többször csinálunk, annál nagyobb az esélye, hogy hasonlóan bűnös élet felé vigyenek. Ez az a momentum, amikor az alkoholistával való életet az Úr arra használhatja, hogy valódi emberséget, önismeretet ébresszen azokban, akik körülötte élnek. Az alkoholizmusban nem csak az a rossz, hogy kémiai anyagok hatnak ránk, [etil alkohol] olyan mennyiségben, amelyet a Biblia elvet. Az benne a rossz, hogy hazug, hogy önmagunkat és másokat romboljuk, hogy testüknek azzal is sérülést okoznak, hogy önzők, így Isten képét és hasonlatosságát rombolják. És az a sikertelenség, hogy még nem is vagyunk hasonlók ahhoz a csodálatos képhez, amely Isten szándéka számunkra, hanem átgondolt szeretetlenség az, amelyet a felebarátaink irányában mutatunk. És mindezeket a bűnöket természetünkből adódóan állandóan ismételik a Krisztadelfian közösség tagjai. Ez nem igazolja az alkoholizmust, de azért beszélek erről, mert azt javaslom, hogy tudjanak erről az alkoholisták. Mi nem üldözzük az alkoholistákat, hanem mindannyian a bűn ellen harcolunk. Senki sincs olyan távol Istentől, hogy ne legyen számára valami segítség, és ezt nem árt nyomatékkal kihangsúlyozni. Az Úr Jézus örömmel fordult a társadalom megvetett rétegeihez, az első évszázad Palesztinájában.

Az egyedüli bíró

Nem szabad, hogy az alkoholistát elítéljük, főleg nem szabad a büntetésüket óhajtanunk. A szeretet kell, hogy a szemmel látható indítékunk legyen. Az alkoholista életét úgy akarjuk inspirálni, hogy az a szeretetteljesebb legyen, mert nem az az alapvetően rossz az alkoholizmusban, hogy megszegik a törvényeket, hanem a szeretet hiánya. Amikor a házasságtörő asszonyt rajtakapták, az Úr arra mutatott rá, hogy a vádolók maguk is bűnösek, és ez azt jelenti, hogy nem ítélhetik el őt. És aztán az Úr, azt mondta, hogy többé ne vétkezzen (Jn. 8:3-11). Lehetséges, hogy mindezt elsősorban érte és nem a többiekért tette. Lehet, hogy Ő megérezte azt a mélységes igazságtalanságot, és méltánytalanságot, amit az asszony érzett, és a többiek képmutatásának is tudatában volt. Lehet, hogy az összes önhitt vádolóval lefeküdt már, vagy esetleg tudott mindannyiuk erkölcsi botlásairól. De az Úr nem azt akarta, hogy megvédje a megbánástól. Ennek az egésznek a másik értelme az, hogy az Úrnak van egyedül hatalma, hogy megbocsásson. Nem kellett egyetlen szót sem szólnia, saját nyilvánvaló tökéletessége mutatta meg a nőnek bűnösségét. Ha az alkoholista családja elkezdi elítélni, akkor azt kockáztatják, hogy az alkoholistában a gyűlölet felizzon képmutatásuk ellen. Léteznie kell egy nyíltságnak saját komoly sikertelenségeinket illetően, amikor az alkoholistát tanácsoljuk. És mély imádságos menedék, amelyet az Anonim Alkoholisták a “magasabb erőnek” neveznének - amely a mi páratlan, példaképünk az ember számára, a tökéletes Jézus.

A valódi megbánás

Javaslom, hogy a megbánás verbalizálását - ez a megvallás, “meggyónás” (1 Jn. 1:9) - ez a tények leírását vagy kimondását jelenti. Ez olyan, mint amikor hangosan imádkozunk, vagy hangosan olvassuk a Bibliát, ezt azt eredményezi, hogy gondolataink ne peregjenek olyan gyorsan. Szükségünk van arra, hogy a bűn minden aspektusával felvegyük a harcot. Szembesülnünk kell vele, azzal a csúfsággal, amit tettünk. Az alkoholista, aki el akarja hagyni addigi életvitelét, le kell, hogy üljön józanul, listát kell csinálnia azokról, akik ellen bűnt követett el, és mindazokról a helyzetekről, és állapotokról, amelyekről eszébe jut, hogy rávették a bűnre. Ebben segítségére lehet valaki, akivel bizalmas kapcsolatban van, és aki sokkolni tudja őt megmutatva a listát, amelyet maga írt le. Különösen szükséges az, hogy a papír tetejére, nagy gondosan írt betűkkel: Én hazug vagyok. Ez olyan fontos a megújulásukhoz.

Az hinnünk, hogy megbocsátanak nekünk, talán a legnagyobb kihívása bármelyikünk hitének, de ez különösen nehéz az alkoholistáknak, aki a hitnek inkább híján vannak. A megbocsátás lehetőségének az igazsága (Lk. 7:42), a végső tisztaság és Isten kegyelmének teljessége (Ef. 2:8,9), nos ezek azok a dolgok, amelyekről beszélgetni kell az alkoholistával. Meg lehet kísérelni elmondani nekik a Rómaiakhoz írott levél 8. fejezetének csodálatos logikáját - ha Isten igaznak fogad el, akkor senki sem vádolhat bennünket. Ha ilyen sokat értünk el az Úr halálával, mennyivel többet a feltámadásával, és az új élettel, amelyet meg akar osztani velünk. Ha Isten nem sajnálta saját Fiát értünk adni, mennyivel inkább akar szó szerint bármit megadni nekünk? Ahol a bűn elhatalmasodik, a kegyelem még inkább megnő, és az Isten még inkább dicsőítve van (Róm. 5:20). Ő megváltoztatja az Ákórt (Akor), Izrael szégyenletes hitehagyásának völgyét a remény kapujává, ahol egy nap Izrael úgy fog énekelni, mint azokban a napokban, amikor kijött Egyiptomból (Hós. 2:14,15). Az az ígéret, hogy megtisztít minden igazságtalanságtól valódi, és igazi jelentéssel bír (1 Jn. 1:9).

A megbánás abból indul, amit nagyjából barátságnak, közösségnek nevezünk. Itt a mások példája az, amely a gyakorlatban megindít, és nem lényeges milyen részletesen ismerjük azokat a dolgokat, amely Isten és közénk állt. Sok Krisztadelfian van, aki harcolt az alkohol ellen és győzött. És sok család is van, akik tanúsíthatják oly módon, hogy a segítség lehet azoknak, akik valójában azon igyekszik, hogy felülkerekedjenek a problémán. És sokan vannak, akik még küzdenek. Kapcsolatba léphetünk velük villámpostán (e-mail) egy levelet küldve a christadelphianalcoholics@bbie.org. Ott biztosítják a teljes diszkréciót. Az A.A azt állítja, hogy a rajtunk kívülálló erő eléréséhez úgy jutunk hozzá, ha olyanokkal találkozunk, akik ugyan ezt a harcot harcolják. Ez erőt ad, és egyeseknél ez beválik. De gondoljunk csak egy nagyobb erőre, mennyire inkább lehet erőt meríteni Krisztus testéből. Szükséges a jelentéssel teli közösség az alkoholistával. Jegyezzük meg az Úr közösségben volt a bűnösökkel, azért hogy magához vezesse őket. Ellentétben azzal, amit esetleg gondolnánk, az, hogy egy asztaltársaságban volt velük, nem azt jelentette számukra, hogy velük minden rendben van. Az Ő nagy kegyelme, és kitartó és tolakodó elfogadó, személyes szentségével afelé hatott, hogy megváltozzanak. Szomorú, hogy sok keresztény/keresztyén közösség azzal van megfertőzve, hogy azt a komplexust hordozza magában, hogy nem szabad olyanokkal közösködni, mint az alkoholista, mert azok elrontják. De, ahogy rávilágított, nem ez az Úr viselkedésének a lényege. A sebesült ember, akit a szamaritánus mentett meg, olyan, mint mi mindannyian, a bűntől leütve és félig halva meztelenül hagyva az úton. Az út szélén fekvő ember képe nagyon erősen emlékeztet, meztelenül és kirabolva a társasági ivók, és alkoholreklámoktól kirabolva. A szamaritánus [= Jézus] beviszi a fogadóba, és gondoskodik róla, amíg visszatér. A “benn” biztosan a gyülekezet, itt találunk lelki erőt, és gyógyulást helyzetünkből. És így lesz ez, amíg az Úr vissza nem tér.

Krisztus testének minden tagja, legyen az alkoholista vagy nem, hozzátesz valamit erejéhez és egészségéhez. Egyetlen tag sem mondhatja, hogy nincs szüksége másokra. A test pedig növeszti és építi magát a szeretetben, a tagok által táplálva erősödik (Ef. 4:16). Ennél fogva van erő és energia magunkon kívül Krisztus testében. Tragikus módon a hívők közössége úgy jelenik meg az alkoholisták és a velük foglalkozók tapasztalataiban, mint (el)ítélő, megszégyenítő, és meg nem értő stb. közeg. A Szentírás szerint végül is igaz: igazából van ott erő és egészség, amelyet Krisztus testéből kapunk. Teljes diszkréció esetén az alkoholizmussal kapcsolatos problémák megosztásából nagy erő származhat Krisztus testéből. Ezzel kapcsolatban arra van szükségünk, hogy erősen megtagadjuk a pletykát, és az ítéletmondást. A Krisztadelfian közösségben gyakori az imént ismertetett bűn, amely megakadályoz bennünket, hogy Isten erejét jelenítsük meg, és hogy ebben a korszakban - ami könnyen megtörténhetne - Isten legjobb megjelenítői legyünk.