3.2 Az emberi nyíltság és az elítélés

Az bűn elítélése

Az alkoholistának szüksége van arra, hogy megértse mi az, amit rosszul tesz nem csak önmagára nézve ártóan, hanem Istent is sértve. Az alkoholistáknak általában alacsony az önértékelési szintje, és olyan alacsonyra értékelik magukat, hogy meggyőzni arról őket, hogy “maguknak ártanak” igen nehéz, és aligha hoz eredményt. Meg kell győzni őket arról az egyszerű tényről, hogy Isten szempontjából (Isten előtt) Istenét, teremtőjét, és védelmezőjét sérti. De mi is a rossz az alkoholizmusban? Elég korlátolt válasz az, ha azt mondjuk, hogy a Biblia helyteleníti. Igen a Biblia valóban elítéli, de az ok az Isteni elvekben van. Isten elvei pedig nem légből kapottak, és az alkoholista bizonyára nem fogadna el olyan érvet, amely így szól: “Tedd ezt, vagy ne tedd ezt, mert a magasabb erő ezt mondja”.

- Az alkoholizmus pszichológiája a hazugság pszichológiája. Az alkoholista hazudik magának, és mindenkinek körülötte. Ezek nem alkalmi hazugságok, hanem egy olyan helyzet, amikor a hamisság az, amely az életüket fenntartja. Az Igazságos Isten azt követeli meg, hogy igazságosak legyünk vele, és hogy gyermekeiként igazul éljünk.

- Azért élünk, hogy lélekben és ne (hús)testben éljünk. A (hús)testben nem elégíthetjük ki Istent. Ezért nem engedhetjük meg a (hús)testnek, hogy örömöt szerezzen magának (Róm. 13:14). Alkoholt tartani otthon, azt tudatosan termelni a falvakban - ez pontosan az, amire Isten nemet mondana. Tervezni a fogyasztását azt jelenti, mint örömét keresni a hústestünknek. Az előrehaladott alkoholizmus okosan tervezett viselkedésforma - az alkoholista ravaszan tervezi azt, ahogyan manipulál mindennel, ami sikerre viheti azt, hogy alkoholhoz jusson, és részegeskedhessen.

- Ez akkor is igaz, amikor “minden törvényes” Isten szempontjából nem megengedett akkor, amikor az alkohol hatalma alá kerülünk (1 Kor. 6:12; 10:23). Az alkoholizmus egy tipikus esete annak ahogy valaki rabságba van vetve. Isten azt akarja, hogy neki szolgáljunk szabadságban, azért a szabadságért, amit Krisztus tett lehetővé a kereszten (Gal. 5:1). Ezért mi nem érvényteleníthetjük a kereszten elvégzett munkát, és ismét rabjaivá váljunk a bűnnek.

- Az alkoholizmus bizonyítottan és folyamatos elutasítása a szeretetnek. A “nem törődöm” attitűd önmaguk és mások felé is, ami összeegyeztethetetlen krisztus példájával és alapvető tanításával. És ha nincs bennünk semmi az Ő szelleméből és gondolatmenetéből és életfelfogásából, akkor mi nem az övéi vagyunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy alkoholista sem az övé. Az alkohol kétségtelenül feldúlja a családokat, és ha az ember nem gondoskodik a családjából, “rosszabb a hitetlennél” (1 Tim. 5:8).

- Meg kell, hogy nyíljunk Isten előtt. Az alkoholizmus lehetetlenné teszi, hogy ismerjük magunkat, saját lehetséges ideális képünket, testünket, fájdalmainkat, kapcsolatainkat... Akkor Isten szava szerint, szembe kell néznünk velük, az Ő kegyelméből.

A felelősség

A Biblia azt tanítja, és az alapelve velünk kapcsolatban, többek között az, hogy a tudás és a felelősség összefügg. Számomra nem az a legérdekesebb, hogy hogyan befolyásolja ez azt, hogy ki fog feltámadni, és ki lesz elítélve. Egész egyszerűen, ha tudunk valamiről, akkor az ahhoz mért felelősséggel kell cselekednünk. Az alkoholistáknak segítségre van szükségük ahhoz, hogy nagyobb felelőséget vállaljanak viselkedésükben; a felelősségérzet ki kell, hogy szorítsa belőlük önmaguk leértékelését és az önsajnálatot. A legjobb stratégia a Krisztadelfian alkoholistával, de még a hitetlennél is, akinek van bizonyos ismerete az evangéliumról, hogy emlékeztessük, vagy tanítsuk az Istenről való alapvető ismeretekre. Hogy ők az Ő gyermekei, a képre és hasonlatosságára teremtettek azért, hogy meglátsszon rajtuk az Ő dicsőssége. Rendkívül fontos neki, hogy Fia is olyan volt, mint ők, de soha nem vétkezett, és Őt képviselve az életét adta. Így követel ez a felelősséget tőlünk. Ezért gondolom, hogy az igehirdetés együtt haladhat a tanácsadással, és az alkoholistákkal való törődéssel. Minél többet tudnak a “magasabb erőtől”, annál felelősebbek lesznek, és a felelősségérzet a “magasabb erő” felé a kulcspontja annak, hogy létrejöjjön a motiváció a bűnnel szemben.

Saját korlátaink megértése

Saját korlátaink felismerése az A.A. 12 pontos programjának a kulcsa. Az alkoholista gondozója fel kell, hogy fogja, nem tud az alkoholista Megmentője (Megváltója) lenni. A javulást nem lehet kikényszeríteni. Ez visszavezet bennünket az alapvető kérdésig. Hiszünk-e abban, hogy Jézus a Megmentő (Megváltó)? Hiszünk-e benne? Egyedül az Atya és Fiú tudja átalakítani az életünket. Imádkozhatunk hozzájuk, a forró ima olyasvalami, ami abból fakad, hogy helyesen viszonyulunk az alkoholizmus tragédiájához. De egyedül, önmagunkban képtelenek vagyunk bármilyen hatást elérni. Az alkoholistának magának is fel kell fognia ezt. A Római levél 7:15-25-ig tartó szakaszt gyakran ismételve kell olvasni az alkoholistának. Mert itt majdhogynem le van írva az alkoholista belső harca:

“Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.

Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? (A halálra ítélt testből: Más értelmezés: e testből és halálból, vagy: a testből, mely a halálé). Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!..”

Amikor jót szeretnénk cselekedni, a gonosz velünk van. Oh mi nyomorult emberek. De ezek a szavak nem csupán az alkoholizmusról szólnak, noha ahhoz igen erősen kapcsolhatók. Általában véve minden bűnről szól. Alapjában véve mindannyian érintve vagyunk az alkoholizmus pszichózisában, és mégis Pál diadalra jut, és a Római levél 8. fejezetében, és valóban hála Istennek Urunkkal, Jézus Krisztussal van módunk a menekvésre. Az A.A. homályos “magasabb hatalma” itt pontosan meg van határozva. Csak a büszkeség teszi, hogy akár alkoholisták, akár a velük foglalkozók, elutasítják, és nem fogadjuk el teljesen az Atya és a Fiú fenséget. Az felé hajlunk, hogy úgy gondoljuk saját erőnkből túlhaladhatunk problémáinkon.

Az alázat olyan fontos. A legtragikusabbak azok az esetek, amikor néhány év absztinencia után visszaesnek egyes alkoholisták. Az esetek nagy részében a büszkeség miatt válnak ismét ivókká, mert elutasítják elismerni korlátozottságukat. Igazából a gőg (büszkeség) a bukás előtt következik (Péld. 16:18). Még akkor is észrevehető a büszkeség, amikor csak egy hónapja nem iszik valaki. A tény gőgössé teszi őket. Mégis a büszkeség az ami miatt megfeledkeznek korlátaikrólz, szükségükről Istent illetően, és ismét bűnbe esnek.

Isten ítéletében világos lesz, hogy az ember - aki porból vétetett - nem helyes hogy elnyomja a hozzá hasonlókat (Zsolt. 10:18). Mások tisztelete igencsak hiányzik önző természetünkből. De minél többet gondolkodunk saját elégtelenségünkről, mint porból való teremtmények, annál inkább látjuk, hogy mások bántása, kihasználása semmiképpen sem helyes. És nem kell az ítéletnapig várni, hogy felfogjuk - minthogy ismerjük múlandó voltunkat a Biblia alapvető tanításaiból. Ez a kapcsolat a halandóságunk, és alázatosságunk tette, hogy Pál a (Fil. 3:21) jelen állapotunkról úgy írjon, mint a “gyarló állapotról”. Hinni a halhatóságunkban egy olyan tényező, amely alázatosakká tesz bennünket.

Hitünk Istenben, az emberiségben való hit által csökkent. Inkább hiszünk az orvosban, szerelőben, kedves szomszédban, magunkban... mielőtt Istenre támaszkodnánk, mint utolsó instanciára. “Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában, mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2:22). vajon mennyit ér Izrael Istenéhez viszonyítva. Úgy tűnik Jób (Jób 27:9,10), [noha a héber szöveg homályos] arról beszél, hogy a halotti ágyán minden ember valamilyen módon Istenhez imádkozik. De az ember halandóságában való hit azt eredményezi, hogy az igaz ember imádságos életet él, és ebben az összefüggésben lesz az utolsó kiáltása Istenhez, amikor meghal. Az igazi lényege a halandóságnak, hogy elvezet az imádságos életbe, amely minden napunkba közvetlen kapcsolat Atyánkkal. Így a rombolás és a halál betekintést ad a valódi bölcsességbe (Jób 28:22). Az alkoholista és családja szembesül ezzel. Az egyetlen igazi út az emberi gyengeség felismerése, és az Atya és a Fiú hatalmának az elismerése. Akik jobban szerettek bennünket, minthogy mi azt valaha is meg tudnánk érteni.