2.4 Az elszakadás

Ahhoz, hogy az alkoholistát kivezessük abból a tagadásból, amiben van, és az után a győzelemre vezessük bizony komoly ráhatás (intervenció) szükséges. Hasonló módon, Isten ráhatással volt életünkbe magához vonva minket. A keresztet hasonlítják Istenhez, aki megnyitja az eget és lejön. Mégis ez a radikális kihatás az alkoholista életére a tőle való elszakadás. Azonban ebben Isten szeretetét kell kimutatnunk, ahogy az a kereszten megnyilvánult. Ő nem dühből, vagy mérgességből adta fiát, vagy azért mert elege lett belőlünk. Ő ezt előre megtervezetten (kiszámítva), magasztosan és önfeláldozóan tette. És ez az a minta, ahogy egy krisztadelfian családnak kell elkülönülnie az alkoholista tagtól.

Az alkoholizmus bűn. Hadd tisztázzuk le ezt. A világban az elmúlt 100 évben azzal foglalkoztak, hogy ezt az egyszerű tényt tompítsák. Az alkoholizmus megítélése változott. A bűntől a lelki gondig, majd betegségig, míg ma [egyeseknek] csak egy lelki rendellenesség. Lehet, hogy az alkoholizmus mindaz, aminek mondják, de bűn, nem számít milyen pszichológiai rendellenesség jön létra általa. Ennek a felfogása segíthet a keresztény alkoholistának, hogy egy olyan perspektívából szemlélje a dolgot, ahogy egy hitetlen nem tudja. De hogyan viseltetik Isten azzal a bűnnel, ami szokás lett? Sok tapasztalatot szerzett ezzel kapcsolatban Izraellel, keményfejű, és szószegő (parázna) népével való viszonyában. Tragikus módon, velünk kapcsolatban sokkal több tapasztalata van. Amikor Izrael vakon eladta magát a bűnnek, ez olyan volt, mint amikor az alkoholisták - részegek és süketek felelősségüket tekintve Istenük felé. Mit válaszolt erre Isten? Nem mondta azt, hogy “Hát Izrael ez minden közted és köztem, befejeztük, nem akarok már semmit tőled, menj el, és soha ne jelenj meg előttem”. vajon Isten eldobta-e népét? Semmiképpen (Róm. 11:1,2). Úgy érezte, hogy mindet kiírtja, és újból kezdjen mindent (Ex. 33,34) - de soha sem tette meg ezt. Hóseás szerint, úgy érezte magát, mint az elhagyott szerető, mint egy ember, aki olyan nőt vett el feleségül, aki prostituált szeret lenni. És így elszomorodott azon, amit cselekedtek, de mélyen szerette is őket. Elküldte szolgáit hozzájuk, és Fiát, hogy visszahívja őket Hozzá (Mt. 21:33-38), tudván, hogy megölik szeretett fiát. Az Atyára utalva, Jézus sírt Jeruzsálem felett, azt kívánva, hogy visszatérjenek az Atyához “Ó Jeruzsálem, Jeruzsálem...” (Mt. 22:37). Az elveszett fiúról szóló történet (hasonlat) elsősorban az Atyáról szól, aki valóban és kitartóan visszavárta a keményfejű Izraelt, hogy visszatérjen hozzá a világban való eltévelyedésből.

Mégis más Bibliai kijelentések arról beszélnek, hogyan távolodott el Izraeltől. Nem azért tette ezt, hogy ne piszkolják be, sem azért mert idegesítették vagy kellemetlen volt neki. Ők valóban kellemetlenek voltak neki, hiszen nevének becsületét rendítették meg a hitetlenek között. A szeretete túlmutatott ezen. Azért szenvedte el a szégyent, mert szerette őket. És ő ezért soha nem “fejezi be” Izraellel. Hogy miért távolodott el tőlük? Csak azért mert ez hasznos számukra. Lássuk hát a bibliai bizonyítékokat.

- Isten elhagyta Izraelt, hogy megtisztítsa őket; része volt ez annak a tűznek, amely megtisztította őket a salaktól (Ez. 22:20-22). Tisztán érthető célja volt annak, amiért megszakította velük a kapcsolatot.

- Isten elhagyta őket így bűnük mezítelensége nyilvánvalóvá vált. Többé nem rejti el a hitetlenek elől azt (Ez. 23:29).

- Ézsaiás abból a tényből indult ki, hogy Isten elhagyta Izraelt, és ez az alapja kérésének, hogy térjen vissza. (Ézs. 2:5,6). Elhagyta őket, hogy így visszatérhessenek hozzá teljes szívükből. De Ő természetesen mindig akarta, hogy viszakapja őket.

- Isten azt mondta Izraelnek, hogy elhagyta őket, ezért nekik keresniük kell őt (Ám. 5:2,4).

- Isten elhagyja az embereket, amíg azok meg nem értik, hogy problémáik abból származnak, hogy Ő nincs velük. (MTörv. 31:17).

- A Krónikák második könyvében (2Krón. 12:5,6) arról olvasunk, hogy hogyan hagyta el Isten Izraelt Sisák kezébe adva őket, de mivel megalázták magukat visszatért hozzájuk.

- Elhagyta Ezékiást, hogy Ezékiásnak magának mutassa meg, mi is van az ő szívében - Isten persze, hogy tudta - hiszen Isten már tudja, biztosan, kétség (kísérlet) nélkül (2Kron. 32:31).

- Nehémiás (Neh. 9:28,31) ugyan azokat a héber szavakat használja az elhagyni és eldobni értelemben. “Ezért újból átengedted őket ellenségeiknek... Nagy irgalmaddal szabadítókat adtál nekik.” Isten elhagyta Izraelt, de meghallgatta őket, amikor hozzá kiáltottak, és végül is nem hagyta el őket kegyessége és kegyelme miatt. Így Sion elszakadva érzi magát Istentől, de végül megérti, hogy soha sem volt az így (Ézs. 49:14). Ez úgy fog tűnni mintha egy rövid pillanatra vetette volna el Isten őket (Ézs. 54:6,7).

Mindez lehet, hogy példa számunkra. Rettenetesen nehéz úgy elszakadni egy alkoholistától olyan tiszta motivációval, mint amilyennel Isten tenné. Mert lehetséges, hogy sértettek, vagy kihasználtak bennünket... De ez az a momentum, amikor a végletekig próbára tevődik Istenhez való hasonlóságunk. Nem tudjuk teljesen elhagyni családtagjainkat, de megszakíthatjuk a kapcsolatunkat bizonyos mértékben. Isten visszavonulása tervszerű és célszerű. Ez nem dühből, sértettségből és az emberi gyengeségtől való fáradtságból következett. Ha Isten továbbra is aktív kapcsolatban marad Izraellel, továbbhaladva a bűn végtelen ciklusain - az elítélés, a nem teljes megbánás, ígéretek a megjavulásról, megbocsátás, bűn, ítélet - akkor ez nem a probléma rendeződésének eszköze. Isten elszakadása az, hogy egyedül hagyja őket szembesülni viselkedésükkel, hogy valódi megbánásra jussanak, mert valójában ezt akarja Isten. De ilyen szkítás borzasztóan és tragikusan nehéz Istennek.

Hóseás hagyott hátra leírásokat Isten fájdalmáról, amikor ezt teszi. Úgy vélem ezek a Biblia legfájdalmasabb sorai: “Hogyan adnálak oda, hogyan szolgáltatnálak ki Izrael? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánhatnék veled úgy, mint Cebóimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm ismét romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök” (Hós. 11:8,9). Itt a Mindenható Isten önmagával hadakozik. Megígérte, hogy véghez viszi haragját ellenük, hogy elpusztítja őket, mint Szodomát, mert ők még rosszabbul viselkedtek. De mégsem ragadtatta el magát, hogy ezt beteljesítse. Mert szereti őket. Ez ismét máshol is megmutatkozik: “Elhagytam házamat, magára hagytam örökségem, ellenség kezébe hagytam azt” (Jer. 12:7; 2 Kir. 21:14; Zsolt. 78:60). Jegyezzük meg, hogy Isten előzőleg megígérte [azonos héber szót használva], hogy soha nem hagyja el, veti el népét (1 Sám. 12:22; Zsolt. 94:14). Mégis erre kényszerült Izrael szükségletei miatt. Ebből az is látszik, hogy nem kell azoknak az ígéreteknek rabjainak lennünk, amelyet az alkoholizmus korábbi szakaszaiban adtunk, hogy kitartunk bűnünk mellett. Az elszakadás természetesen mindig az utolsó eszköz.

Szükséges tehát elválni, elszakadni az alkoholistától, lehet, hogy még találkozni sem kell vele. Ettől fáj a szív, még akkor is ha haragszunk rá. Mégis Isten ismeri ezt a fájdalmat is, és közel lesz hozzánk. Mert “keménnyakú” gyermekeivel Ő is mindig átesett ezen. Az ilyen szakítás szükséges saját lelki egészségünk szempontjából is, ahogy az alkoholista megbánása tekintetében is. Másképpen mi is hozzá hasonlóan függővé válnánk, a másik gyengeségeinek hálójába fogva, holott sokkal inkább Isten független gyermekei kell, hogy legyünk, egyenesen felfelé növekedve, mint a pálma, amely Isten szavainak folyama mellé lett ültetve (Zsolt. 1:3). Nehéz elmesélni milyen nehéz lehet egy ilyen elszakadás, és amint változik esetről esetre. A lelki elszakadás nem egy automatikus, és nem is szükséges válasz, mindaddig, amíg az alkoholista nem él vissza velünk. Keressük az alkalmat, hogy kimutathassuk szeretetünk, de ne úgy, hogy az alkoholistát téves útjának bejárásában segítsük. Soha ne a düh motiválja a szakítást, hanem inkább a szeretet. Meg kell magyarázni mit, és miért teszünk, hogy nincs többé kivételezés, és nem lehetséges a dolgok elpalástolása. Nincs többé az italozás segítsége, nincs pénzadás az alkohol vásárlására, nincs változtatás a megállapodásokon, és nem hallgathatjuk el valószínű részegségét. Meg kell jegyezni, hogy Isten szolgálata hajt bennünket, nem pedig az, hogy belegabalyodjunk az alkoholista életébe. De vigasztalásul el kell mondani, hogy az elszakadás nem jelenti egyben végleges elvetését, és hogy szeretjük őt. Isten szeret bennünket, és bűneink soha nem hatnak ki arra, ahogy Krisztusban előtte állunk, bűneink inkább személyes kapcsolatunkat befolyásolják Vele. Meg kell magyarázni, hogy a bibliai alapon kívánunk cselekedni, ahogy Isten teszi ezt Izraellel. Biztosítsuk arról, hogy a kapcsolat megszakítása, nem ítélet felette, amit mi hoztunk. Mutassunk rá, hogy mi is hajlamosak vagyunk a bűnre. És legyünk óvatosak, nehogy azt higgyük, hogy igazabb emberek vagyunk, mint ők, és hogy Isten előtt jobban álljunk, mert a bűneink nem olyan nyilvánvalóak. Emlékezzünk azokra az igeszakaszokra, amelyek azt mondják, “némely emberek bűnei nyilvánvalóak, és előtte mennek az ítéletre [és ez az eset az alkoholistákkal is], másokat viszont követnek” (1 Tim. 5:24). Ez az utóbbi meghatározás, őszintén megmondhatjuk, ránk vonatkozik. És aggódhatunk is ezért.

Hagyjuk elmenni, és hagyjuk Istent cselekedni

A végső megoldás úgyis az, hogy feladjuk, és Istenre bízzuk a dolgot. De ez természetesen nem az, hogy hátat fordítunk a problémának. Mi nem tudunk másokat sem megváltoztatni, sem kontroll alatt tartani - még akkor sem, ha van bennünk valami a “Krisztus komplexusból”, és Istent játszva azt hisszük [vagy azt, hogy így kell lennie] hogy egyedül, saját erőnkkel megváltoztathatunk valakit. És afelé hajlunk, hogy rossz érzéseink legyenek, amikor ez nem sikerül. Az igaz szeretet “nem keresi a maga hasznát” (1 Kor. 13:5). Szeretetünk az alkoholista felé tiszta kell, hogy legyen, és nem szabad, hogy önös (önszeretet, önző szeretet) legyen. Jézus meggyőződésére nem volt hatással, hogy mennyien reagálnak munkájára. Neki olyan terve volt, amelyet soha nem próbált másokra kényszeríteni. Képességeink, és lehetőségeink határát biztosan fel kell állítanunk, hogy ne lehessünk mi is függőek a függőségben szenvedőtől, megszállottá válva olyan mértékig, ami sérüléseket okozna önmagunknak, és kapcsolatunknak Istennel. Az alkoholisták tanácsadóinak nagymértékű pálfordulása azt mutatja, hogy még a hivatásos segítők is könnyen alkoholistává vállnak. Végül is nekünk kell a saját ügyeinket intézni, és mi vagyunk felelősek a helyzetért. Rendszert kell belevinnünk az otthoni ügyeinkbe. Ez nem csak a gyerekek számára jó, akiket ez a helyzet érint, hanem mi is kontrollálni tudjuk a másképpen kaotikus otthoni helyzetet. Kell, hogy legyenek rendszeres étkezések, rendszeres Bibliaolvasások, a lefekvés időpontja is meghatározott. Ezeket a szabályokat mindaddig nem változtathatja az alkoholista, amíg mi vagyunk az ura a helyzetnek. Olvassuk és újraolvassuk a 37. zsoltárt, kiemelve, hogy hányszor szólít fel bennünket valamire bármily helyzetben - mindezt miértünk, kapcsolatunkért az Istennel tesszük, és reményünkért az örök életben, az Ő királyságában. A düh az egyik tipikus jelenség azokban a családokban, ahol alkoholista van.

Mégis ha egyszer az alkoholistát sikerül kivonni a tagadásából, akkor sok mindenre van esély. vannak Krisztadelfian, és világi tanácsadók, az Anonim Alkoholistáknak pedig szerte a világon vannak különböző ágazatai. az én tanácsom egyértelműen az, hogy szakképzett keresztény/keresztyén Biblián alapuló tanácsadót vonjunk be az ügybe olyan gyorsan, ahogyan csak lehet (amikor már az alkoholista is akarja). A “betegség” valóban gyógyítható, Isten segedelmével. Amerikában az alkoholisták csupán 15%-a százaléka megy kezelésre saját akaratából. A többiek azok által kerülnek oda, akik aggódnak értük.